Polgár Szilárd
_____________________________
Városrészi nap, a nyári forróságban még a rendezvénysátorban is tikkasztó a levegő. A zenés műsorra megtelnek a padsorok, egy nagyon idős bácsinak azonban már nem jut ülőhely. Az öregúr botjára támaszkodva, szikáran áll a hőségben. Lehet, vagy nyolcvan éves. Tőle karnyújtásnyira néhány fiatal ül a nézőtéri padon, kezükben sörösüveg, silány szókincsük messzire száll. Ha kicsit összébb húznák magukat, biztosan lenne ülőhely a bácsinak is.
Látva mindezt, egy diáklány odalép hozzájuk, és udvariasan megkéri őket, próbáljanak az idős úrnak helyet szorítani. Válaszul az arcába nevetnek; sajnos nem lehet, mivel a haveroknak foglalják a padot. A fiatal lány nem szól semmit, kedvesen belekarol a bácsiba, és néhány méterrel hátrébb, a saját helyét adja át neki. Gúnyos, lesajnáló mondatok hallatszanak a hátuk mögött, ám a lány csak mosolyog. Mosolyog, mert az ismeretlen öregúr szeméből olyan hála és szeretet árad, amely az emberi butaságot is képes feledtetni.
Polgár Szilárd – Minden jog fenntartva! © Mediaworks Hungary