Több, mint hétezer újságcikkem és írásom jelent meg eddig. Ez bizony hétezer emlék, és több évtizedes kaland. Kaland, mert kamaszként az újságírás volt az álmom, aztán az álom valósággá vált, most pedig már életforma, szenvedély és szerelem lett. Ma is évente több száz programon járok, sokan évtizedek alatt nem jutnak el annyi helyre, mint amennyin újságíróként egy esztendőben megfordulok.

Megható visszaemlékezni, amikor nagy terveket álmodó kamaszként édesanyámtól kaptam – akkoriban kisebb vagyonért – egy nagyon ritka, hófehér portugál táska-írógépet. Az első írásaimat 15 évesen ezen gépeltem, az “olvasótáboromat” pedig édesanyám és pótnagymamám alkották, akik bájos elfogultsággal és határtalan szeretettel bátorítottak. Aztán az óvó lakás falait átlépve a középiskolai faliújságon landolt néhány novellám. Az osztálytársaim dicsérő szavain túl a többség véleménye azt volt, hogy felesleges az időt az írásra pazarolnom, mivel ebből sohasem lesz semmi. Még szerencse, hogy nem hallgattam rájuk…

Még nem voltam húszéves, amikor Tűzpiros Cadillac című novellámat elküldtem a TVR-HÉT magazinnak, amely akkor a legnagyobb példányszámú magyarországi újság volt. A szerkesztőségben az írás osztatlan sikert aratott, csakhamar megjelent, és innentől nem volt már megállás. A lapvezetők kérték, hogy küldjek további cikkeket, én pedig több tucat novellát írtam még, majd főszerkesztő-helyettesi és szerkesztői biztatásra – ők voltak az igazi mentoraim és mestereim – színészportékat, filmajánlókat, tévékritikákat is elkezdtem publikálni. Négy évig írtam a lapnál, majd párhuzamosan a Pannon Lapok Kiadó – RTV-tipp műsorújságban is elkezdtem újságíróként dolgozni. A lapok száma pedig egyre csak gyarapodott, jött a Kisalföld (annak Hétvége és Új generáció magazinja), a Pápai Hírlap, a Pápa és Vidéke, a FourFourTwo, a csakfoci.hu, a Nemzeti Sport és a Napló is. Az írások témája is egyre bővült, a kulturális cikkek mellett közéleti, egyházi és zenei írások, színészinterjúk, sport tudósítások, glosszák és jegyzetek is napvilágot láttak. Sok száz, országosan ismert közéleti emberrel készítettem nagyinterjút, Kertész Imre Nobel-díjas írótól Törőcsik Mari Kossuth-díjas színésznőn át egészen Demjén Ferenc Kossuth-díjas énekes legendáig. Tagja vagyok a Protestáns Újságírók Szövetségének is. Különösen büszke vagyok arra, hogy szülővárosomban, Pápán a városi újságban az elmúlt húsz évben nem volt olyan lapszám, amelyben ne jelent volna meg írásom. És az is izgalmas kirándulás volt, amikor a pápai élvonalbeli labdarúgóklub sajtófőnökeként három és fél éven keresztül dolgozhattam.

Szóval 7000 cikk, 7000 emlék. Több évtizedes kaland, és egy valóra vált álom. Ma persze már számítógépen, táblagépen írok, ám az a régi, hófehér portugál táska-írógép még most is megvan. Ma is az irodám egyik legféltettebb kincse. Hiszen társam volt egy különleges utazás kezdetén, amely remélem soha nem ér véget…