Kamaszkorom óta fotózom, akkor még filmes fényképezőgépekkel örökítettem meg az elmúló pillanatokat. Bő tíz évvel ezelőtt, a digitális fényképezőgépek elterjedésekor vásároltam első profi dSLR gépemet (Nikon), amelyet később komoly eszközparkká bővítettem (objektívek, vakuk, szűrők, állványok). Aztán tovább léptem a FullFrame (teljes filmes képkockás) profi fényképezőgépek világába (Canon dSLR), amelyet ma már L-es Canon profi objektívpark egészít ki.

Az írásaimhoz először alkalomszerűen, később már állandó jelleggel saját magam készítettem a fényképeket, az elmúlt években több, mint ezer fotóm jelent meg a médiában. Publikált képeim egyfajta referenciaként is szolgáltak, amely alapján intézmények, egyesületek, sportklubok és magánszemélyek kértek és kérnek fel fényképezni. Sokfajta területen tevékenykedem, így rendezvény-, katalógus-, portfólió- és esküvőfotózást is szívesen vállalok.

Alkotásaimmal több fotópályázaton is részt vettem, amelyeken több képem is bekerült zsűrizettként a legjobbak közé. Ezen fotóim közül ma már jó néhány  katalógusokban, idegenforgalmi kiadványokban, turisztikai prospektusokban látható. Következő tervem, hogy az eddig elkészült több ezer képemből a közeljövőben szeretnék önálló fotókiállítást összeállítani.